"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." - Vavyan Fable

2017. január 15.

Új év, újabb várólista (2017)

Az előző évi olvasmánylistához inkább hozzá sem szólok, talán csak annyit fogadok meg (Lyához hasonlóan), hogy idén tényleg mindent kipipálok. TÉNYLEG!

1. J. L. Armentrout - Ellenállás (Luxen 5.)
Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott.

Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiirtanak a Földön. Azonban a jó és rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé – válhat.

Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.

Egy valószerűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót. Azonban amikor már lehetetlen eldönteni, ki van mellettük és ki ellenük, a világ összeomlik körülöttük. Talán fel kell áldozniuk mindent, a legdrágább kincsüket is, hogy a barátaik és az emberiség fennmaradását biztosíthassák…

A Földön háború dúl. És akármi lesz a vége, az életben maradottak számára a jövőben minden megváltozik.
2. Colleen Hoover - Egy nap talán

A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább.
Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra.

Az Egy nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney izgalmakkal teli világába.

3. Paulo Coelho - Veronika ​meg akar halni (És a hetedik napon) 
A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan, mégis úgy dönt egy reggel, megöli magát. Egy szanatóriumban tér magához a sikertelen kísérlet után, ahol barátokra talál, és egy skizofrén fiúban igazi társra lel. A Veronika meg akar halni a világ egyik legnépszerűbb brazil szerzője által írt trilógia második része: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam, valamint Az ördög és Prym kisasszony című regényekkel alkot kerek egészet.






4. Jessica Park - Celeste bolondulásig (Szeretni bolondulásig 2.)
A ​​végzős gimnazista Celeste Watkins számára minden egyes nap brutális bátorságpróba. És Celeste nagyon fél. Elszigeteltté válik, mert túlságosan okos, a beszéde túlságosan modoros, viselkedése pedig túlságosan eltér az átlagostól, ezért úgy érzi, nem marad más választása, mint direkt távol tartani magát mindenkitől.
De az egyetem felszabadíthatja, nem? Ha kibírja ezt a borzalmas utolsó évet a gimiben, akkor talán minden rendben lesz. Ha sikerül találnia csak egyetlen embert, aki mentőkötelet dobhat neki, akkor talán, talán nem lesz baj.
Justin Milano, a másodéves, szintén különc egyetemista lehet talán az a személy, aki kicsalogatja Celeste-et magányos világából. Talán megmentheti a lányt… legalábbis ha Celeste elfogadja a segítségét.
Ha összefognak, talán jó páros lehetnek. Ha összefognak, talán megmenthetik egymást. És ha összefognak, talán megmenthetnek egy másik párost is: két embert, akikről Celeste tudja, hogy teljes szívből, szenvedélyesen, bolondulásig szeretik egymást.

5. Colleen Hoover & Tarryn Fisher - Soha, ​de soha (Never never 1.) 
Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts! 
Jó barátok voltak, amióta csak megtanultak járni. 
Ma délelőtt óta vadidegenek. 
A fiú bármit megtesz, hogy emlékezzen. A lány bármit megtesz, hogy felejtsen. 
Ne habozz! Imádni fogod.







6. Colleen Hoover · Tarryn Fisher - Soha, de soha (Never Never 2.) 

Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!


Silas versenyt fut az idővel, ahogy egyre több igazságra derül fény, miközben más szálak összekuszálódni látszanak. Ráadásul most már magasabb a tét, ahogy Silas kezéből egyre inkább kicsúszik az irányítás, és mások kezdik gyanúsnak találni a viselkedését. Charlie bajban van, így hát neki kell áthidalnia a szakadékot a múltjuk és a jelenük között. Mert valahol a „szeretlek”-ek meg a „soha, de sohá”-k között ott rejtőzik az igazság, amiről egyelőre elképzelésük sincs, mégis meg kell találniuk.



7. Sophie Kinsella - Tudsz ​titkot tartani? 
Emma ​​épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt leszbikus álmait sem felejti ki a felsorolásból. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára… Emma olyan, mint bármely lány a világon. Neki is vannak titkai. 
Mit nem tud róla a mamája: 
1. A vendégszobában vesztettem el a szüzességem Danny Nussbaummal, miközben apa és anya a földszinten a Ben Hurt nézte a tévében. 
6. Néha a legszenvedélyesebb szeretkezés közepette is nevetni támad kedvem. 
Mit nem tud róla a fiúja: 
1. A Kate Spade márkájú táskám hamisítvány. 
2. Tizenkettes méret vagyok, nem nyolcas, ahogyan Connor hiszi. 
Mit nem tudnak róla a kollégái: 
4. Mikor a munkatársnőm, Artemis úgy istenigazából felbosszant, narancslével öntözöm meg a cserepes virágát (nagyjából naponta). 
5. Én tettem tönkre a fénymásolót (mint mindig). 
Titkok, amelyeket egyetlen emberfiának se árulna el: 
3. Gőzöm sincs arról, mi a NATO, vagy mi a célja. 
8. Megittam azt a bort, amit apa félretett húsz évre. 
9. Sammy, az aranyhalunk nem ugyanaz, mint amelyet a szüleim átadtak megőrzésre egyiptomi útjuk előtt.

8. Paula Hawkins - A ​lány a vonaton 
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra. 
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.
A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!


9. Tarryn Fisher - Zűrös vörös (Szeress, ha hazudok is 2.) 
Drága Olivia!
Azt hitted, elveheted őt tőlem. Vesztettél. Most, hogy már az enyém, mindent meg fogok tenni, hogy velem maradjon. Kételkedsz bennem? Minden, amire te fented a fogadat, az enyém lett. Ja, és ha esetleg érdekel: már egyáltalán nem is gondol rád. Nem fogom elengedni őt… Soha.
Leah
Leah Smith végre mindent megszerzett, amit valaha is akart. Vagy mégsem? Házassága leginkább kölcsönbérletnek tűnik, mintsem élethosszig tartó elköteleződésnek, az általa felépített kép pedig a szeme láttára omlik össze. Új szerepében és a titkokkal teli múltjának terhével el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni az ellopott kincsek megtartásáért.

10. Szurovecz Kitti - A sokszívű

Sziszi

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése