"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." - Vavyan Fable

2018. február 2.

Brittainy C. Cherry - Csendfolyó (Elements - Az vagy nekem 3.)

Gyerekként szerettek egymásba, ám egy szörnyű élmény rányomja bélyegét a lány életére. 
Elég erős-e a szerelem ahhoz, hogy leküzdjék a múlt árnyait, amelyek rátelepednek a kapcsolatukra? 
Brooks és Maggie May szeretik egymást…de nem szeretik önmagukat. 
Szívbe markoló történetük megszegett ígéretekről, szerelemről, életről és halálról szól, azoknak, akik sodródnak a hullámokkal, és azoknak, akik mellett lehorgonyozhatnak.


Brittainy C. Cherry ELEMENTS – sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!

Ezután a könyv után nehéz szavakat találni. Ironikus, mert Maggie May nem beszél. Nem azért, mert képtelen rá, illetve fizikailag nem, csak lelkileg. 
A regény a hatéves Maggie történetével kezdődik, aki új mamájához költözik az édesapjával, és megismeri mostohatestvéreit, meg a szomszéd kisfiút; Brooks-t. Aztán már tízéves, amikor történik valami a látszólag felhőtlen életében. Valami, ami megtöri, és elveszi a hangját. 

Kezdeném azzal, hogy már a legelején megvett kilóra az írónő, és tudtam, a világon semmi gond nem lesz itt. Olyan tehetséggel írt egy hat-, majd tízéves kislány szemszögén keresztül, hogy könnyedén újra gyereknek érezhettem magam, de egy percig sem volt bugyuta. Imádtam az édes, gyermekded levelezést Brooks és Maggie között. Aztán amikor megtörtént a baj csak pislogtam nagyokat, a rettegés az én torkomat is fojtogatta, én is elnémultam Maggie-vel együtt. 
Az ember mindig fel tud idézni bizonyos pillanatokat.
Emlékszünk azokra a lépésekre, amelyek elvezettek bennünket oda, ahol lennünk kellett. A szavakra, amelyek buzdítottak vagy szétzúztak bennünket. Az incidensekre, amelyek sebet ejtettek rajtunk, majd egészben lenyeltek bennünket. Nekem is megvoltak a pillanataim. Pillanatok, amelyek megváltoztattak, kihívást jelentettek; pillanatok, amelyek megsebeztek és elnyeltek. A legnagyobbakban azonban – a szívszaggatókban és a lélegzetelállítókban – ő mindig benne volt."
A kötet is rámutat a pillangóhatásra, vagyis hogy apró döntések mekkora hatással vannak az életünkre, mennyire meghatározzák a jelenlegi helyzetünket. Az ember megérti, hogy a csend néha hangosabb a szavaknál, és mekkora súlya lehet a hallgatásnak. Hogy vannak pillanatok és emberek az életben, melyek örökre megváltoztathatnak - legyen az negatív vagy pozitív irány. 

A történet mázsás súllyal nehezedett a szívemre, Maggie-vel együtt leláncoltnak éreztem magam én is, a torkomat folyamatosan szorította egy egyre növekvő gombóc. Egyszer nevettem, másszor levegő után kaptam, és csak úgy potyogtak a könnyeim. Olyan tiszta, olyan ragyogó, egyszerű Maggie és Brooks szerelme, hogy belesajdul az ember lányának a szíve. A világon egyértelműbb nincsen annál, hogy őket kettőjüket az ég is egymásnak teremtette. De lehet egy olyan nővel párkapcsolatban élni, aki a szüleivel lakik, mert nem tud kilépni a házból?  
A szerelmes együttlétek erőt adtak az embernek, valamit, amiért érdemes élni. Amire egyáltalán nem számítottam, az a szerelem állandó kísérőjének tűnő félelem volt. A félelem, hogy nem leszek neki elég. Hogy valaki mást fog találni helyettem. Hogy a szerelemért meg is lehet halni. Vagy néha meg lehet halni, de nem érdemes. Ha valakit szeretett az ember, egyben azt is jelentette, hogy sebezhetővé vált, hiszen örökké ott motoszkált benne a félelem, hogy egyszer mindennek vége lesz, és én semmit sem akartam, csak azt, hogy Brooks örökre az enyém legyen."
Bíztam benne, hogy - ha csak hosszú, hosszú évek után is, de - Maggie és Brooks megkapja majd a megérdemelt boldogságot, és egymással lehetnek. Hogy Maggie megtalálja a hangját, és feldolgozza, amin keresztül kellett mennie. 

Ez a könyv egyszerre fájt, és melengetett. Minden egyes szereplő eleven, lélegzik, előttem nőttek fel, a szülei előttem öregedtek meg. Imádtam mindenkit. A húgát, a bátyját, az édesapját, az anyját, a szomszéd nénit, a bandatagokat. Brookst. A kitartását. A mérhetetlen szerelmet, ami nem halványult el az évek alatt. Hiszen a történet nem egy-két, hanem húsz évet ölel fel. Szerettem a váltott szemszöget, pontosan ismerni Brooks érzéseit is. 
Megértettem, hogy a szavak néha üresebbek tudnak lenni, mint a csend."
Ez egy kivételes regény, egy kivételes írónőtől. Brittainy pontosan tudja, hogyan bánjon a szavakkal, hogy azok nyílegyenesen a szívünkbe találjanak. És bár Maggie mamájával nem mindig tudtam azonosulni, minden szereplő olyan mély üzenetet hordoz, hogy napokba telik, míg az olvasó mindent megemészt. 
Nehéz, hogy ha valami rossz dolog történik velünk, vagy egy hozzánk közel állóval, ne okoljuk magunkat. Mi lett volna, ha nem csinálom azt? Ha nem kések? Ha egy perccel később megyek, vagy hamarabb?
Ó, és a cím egyszerűen tökéletes. Igazán beszédes...
Szerintem még napokig fogom emészteni. Nem tudom elmondani, mennyi mindent kaptam. Nem tudom szavakba önteni, mennyit ér ez a könyv. Hogy mennyire fáj, ugyanakkor mennyivel gazdagabb lettem. Úgyhogy inkább hallgatok. Olvassátok el. Megváltoztat, higgyetek nekem.
A te szívdobbanásaid forgatják a Földet."
Pontozás: 5/5*
Írta: Sziszi

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése